Amikor folyton közbejön valami

Amikor folyton közbejön valami

Gyakorlati tanácsok arra nézve, hogy hogyan tekinthetünk lehetőségként a váratlanul közbejövő teendőkre.

Mindannyian tudjuk, hogy megy ez: hetek óta készül az ember egy fontos prezentációra, aztán a nagy nap reggelén lázasan ébred. Vagy egy fontos vizsgára kellene tanulni, de anyukád megkér arra, hogy vigyázz a kistesóra. Esetleg épp most takarítottad ki az egész lakást, de közben látod, hogy a két évesed közben tele rajzolta filccel a falat. Vagy éppen ki se látsz a sok teendő közül, azt sem tudod, hová kapjál, amikor az egyik szomszéd átugrik egy kis beszélgetésre.

Az ilyen helyzetekben jól jöhet az alábbi, szemléletformáló gondolat C. S. Lewis tollából:

"Nagyon jó, ha az ember ilyenkor képes arra, hogy a közbejövő dolgokat ne úgy lássa, mint amik megtörik a napjának, életének a "normális" folyását. Valójában ugyanis éppen ezek a közbejövő dolgok teszik az életet "normálissá", valódivá - azzá az életté, amit Isten tervezett minden egyes napunkra. Amit pedig mi normális és valódi életnek nevezünk, az a képzeletünk szüleménye csupán. Én legalábbis erre jutottam az éleslátó pillanataimban - az persze más kérdés, hogy az ember olyankor is emlékszik-e mindezekre, amikor helyzetben van."

Nagyon sokat számít, hogy képesek vagyunk-e ezt az igazságot észben tartani!

A váratlanul közbejövő dolgok ugyanis a legkevésbé sem csupán "közbejövő dolgok". Hanem korlátlan lehetőségek. A kellemetlen dolgok is részei Isten arra a napra vonatkozó tökéletes tervének.

Ha elgondolkodunk ezen, akkor képesek leszünk mosolyogni olyankor is, ha a napirendünk másképp alakul, mint terveztük, vagy ha nem végeztünk minden teendőnkkel aznapra.

Hiszen, amint az a 118. zsoltár 24-es versében meg van írva: "Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!"

Ez az a nap, amit az Úr rendelt. És Ő a kezében tart és hasznunkra fordít minden közbejövő dolgot - hm, elnézést, lehetőséget. Imádkozzunk azért, hogy Isten segítsen észben tartani ezt az igazságot. C.S. Lewis-nak ugyanis igaza volt: nagyon könnyű róla elfeledkezni.

Zsúfolt időszakok

Nem vitás, hogy a közbejövő dolgok idegesítőek, sőt, néha lehangolóak.

De mi van olyankor, amikor nem csupán egy egyszeri dolog jön közbe, hanem egy olyan időszak kezdődik, ami hetekre, vagy akár hónapokra nézve is hatással van életünk minden egyéb dolgára?

Például a karácsonyi készülődés... a vizsgaidőszak...egy utazás...egy fontos projekt a munkahelyünkön...évkezdés az iskolában... vagy egy új gyermek érkezése.

Mi alapján döntsük el, hogy mi az, amit muszáj megcsinálni, és mi az, ami várhat - és mihez kezdjünk mindeközben a lelkiismeret furdalással és aggódással?

Van három fontos alapelv, ami segíthet ilyenkor, vagyis az élet különösen zsúfolt időszakaiban is kézben tartani az irányítást:

1. Tegyünk különbséget a valóban fontos, és a nem annyira fontos dolgok között. Ha ez megvan, akkor először az igazán fontos dolgokat végezzük el.

Az édesanyám például azt tanította nekünk, lányoknak, hogy a különösen hektikus időszakokban mindenekelőtt töltsünk időt Jézussal, ezután pedig tegyünk fel magunknak három kérdést: (1) A férjünkkel kapcsolatban: "Mi az, amivel a férjemnek most a legnagyobb örömet tudnám okozni?" (2) A gyermekeinkkel kapcsolatban: "Mi az, amire a gyermekemmel kapcsolatban most különösen figyelnem kell?" (3) A háztartással kapcsolatban: "Függetlenül attól, hogy szalad a ház, hogy kosz van, és az ágyak sincsennek bevetve - amíg van a családnak tápláló étele és tiszta ruhája, addig az alapvető szükségleteik el vannak látva."

2. A valóban fontos dolgokat lehetőség szerint próbáljuk meg leegyszerűsíteni. Nézd át a fontos dolgok listáját, és keresd a lehetőséget, hogy hol tudnád őket leegyszerűsíteni. Például vidd el a férjed munkahelyi ingjeit a tisztítóba, étkezéskor használj papírtányérokat, esetleg rendelj pizzát vacsorára.

3. Mérd fel, hogy mennyit bírsz! Egyedül Isten képes arra, hogy elvégezzen mindent, amit kell, úgy, ahogyan szeretné, úgy, hogy csupán a feltétlenül szükséges időt veszi ehhez igénybe. Ha ezen elgondolkodunk, megláthatjuk, hogy milyen arrogáns gondolkodás azt várni magunktól, hogy mindent mindig tökéletesen el fogunk tudni végezni. Ez fel fog szabadítani arra, hogy alázatosan belássuk a határainkat, és Isten erejét kérjük ahhoz, hogy a tőlünk telhető legtöbbet megtegyük a zsúfolt időszakokban is.

Az elkerülhetetlen nehézségek

Az idők gonoszak, szóval a nehézségeket nem fogjuk tudni elkerülni. És amikor valóban beüt egy nehézség, akkor a teendőink listája lesz az utolsó, ami foglalkoztat majd bennünket. Mások különböző szükségletei miatt viszont nem mindig van ideje az embernek érzelmileg feldolgozni egy-egy nehezebb időszakot. A gyerekekről továbbra is gondoskodni kell, a főnökünk továbbra is elvárja, hogy a munkahelyünkön teljesítsünk, és a tanár sem fogja későbbre tenni a vizsgát.

Hogyan végezzük el tehát a mindennapi feladatainkat olyankor, amikor csak arra vágyunk, hogy bekuporodjunk egy sarokba, és sírjunk?

Az alábbi versből (melynek szerzője ismeretlen), vigaszt és tanácsot meríthetünk:

Sok a kérdésünk, és sok a félelmünk,

sok a kétség, melyre megnyugvást remélünk.

De minden pillanatban, a mennyből ad Urunk,

és időt, lehetőségeket és vezetést kapunk.

Ne félj a holnaptól, te, akit a Király gyermekévé fogadott:

Bízd azokat Jézusra, és te csak az előtted álló következő dologgal foglalkozz.

Ne halogasd, és imádságban hordozd,

és közben bízzál Istenben, vesd rá minden gondod.

Tisztelettel keresd az Ő keze nyomát mindenekben,

hiszen az Ő parancsa engedett meg minden dolgot a te életedben.

Örökkévalóan korlátlan hatalmú, akinek szárnyai alatt gyermeke biztonságban lakoz,

Hagyd hát Rá azt, hogy mi lesz majd, és

te csak az előtted álló következő dologgal foglalkozz!

Lesz tehát erőnk megtenni a következő előttünk álló dolgot, mert biztosan tudhatjuk, hogy minden időszakot Isten enged meg az életünkben. Még a legnehezebbeket is. A Róma 8,28 jó emlékeztető: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." John Piper a következőt fűzte hozzá ehhez az igevershez: "Ha ebben a hatalmas igéretben éled az életedet, akkor az olyan megingathatatlan lesz, mint Gibraltár sziklája. A Róma 8,28 ígéretének biztos falai közül semmi sem tud kiragadni bennünket. A Róma 8,28 ígéretének falain kívül viszont csak zűrzavar van, aggódás, félelem és bizonytalanság.

A Róma 8,28-on belül tehát tegyük meg a következő lépést, és koncentráljunk a következő előttünk lévő dologra.

Legyél készen arra, hogy Istentől függj

Bár reméljük, hogy a cikkben szereplő néhány egyszerű javaslat gyakorlati segítséget jelent majd a mindennapok kihívásaiban, egy dolgot fontos tisztáznunk: ez nem egy önmegsegítő, önfejlesztő cikk. Mert az igazság az, hogy nem tudunk önmagunkon segíteni. Akár egy nehezebb időszakról van szó, akár egy hirtelen közbejövő dologról, akár egy egyszerű, békés hétköznapról, a helyzet az, hogy Isten segítségére van szükségünk ahhoz, hogy jól gazdálkodjunk a ránk bízott idővel. Most talán bőszen bólogatsz, hogy ez bizony igaz.

De mit jelent valójában Istentől függeni? Hogy néz ki a gyakorlatban? A Példabeszédek 3,6 választ ad erre a kérdésre: "Minden utadon gondolj rá." Charles Bridges, a Példabeszédekről írott kommentárjában így magyarázza ennek a versnek a gyakorlati alkalmazását:

"Egyszerre csak egy lépést tegyél, mindegyiket Isten jóváhagyásával és vezetésével. Minden tervedet Istenben bízva hozd meg. Mert bálványimádás, önmagad bálványozása azt képzelni akár a leghétköznapibb, legegyszerűbb dolgokról is, hogy meg tudod tenni azokat anélkül, hogy Isten tanácsát kérnéd. Isten szereti, ha megbeszéljük vele a dolgainkat."

Éppen az egyszerű, mindennapi dolgok azok, amiket legtöbbször magunktól próbálunk meg végrehajtani, nem? Amikor egy nagy döntés előtt állunk, akkor  könnyebben megtesszük, amit a Példabeszédek 3,6 mond. Hiszen szélsőséges helyzetekben könnyebb belátni azt, hogy szükségünk van Istenre. A szokványos, mindennapi helyzetek azok, ahol az Istentől való függésünk hiánya legnyilvánvalóbban megmutatkozik.

Úgy élünk, mintha bizonyos dolgokban, pl. a fürdőszoba kitakarítása, gyermekeink nevelése, egy-egy telefonbeszélgetés lebonyolítása, vagy hivatali ügyintézés, stb... nem lenne szükségünk Istenre.

Valóban, Charles Bridges-nek igaza van: ez nem más, mint önmagunk bálványozása. Azt hisszük, hogy a hétköznapi  dolgokat véghez tudjuk vinni mi magunk is, Isten nélkül - holott ez nem igaz. Ehelyett inkább el kellene engednünk mindenfajta erőfeszítést, és önmagunk bálványozását, és tudatosan úgy dönteni, hogy Istenben bízunk.

Alázattal lássuk be hát, hogy még a leghétköznapibb dolgokat sem tudjuk megtenni, és a legegyszerűbb szükségletekről sem tudunk gondoskodni Isten segítsége nélkül. Kérjük ki Isten tanácsát mindenről, gondoljunk rá minden utunkon, és közben ne feledkezzünk el Bridges' tanácsáról: "Isten szereti, ha megbeszéljük vele a dolgainkat."

Végtére is, napjaink végső célja nem az, hogy hibátlanul megvalósítsuk minden tervünket, vagy hogy növeljük a teljesítményünket. Sokkal inkább célunk az Istennel való kapcsolatunk, és az, hogy a nap minden egyes percében neki akarjunk engedelmeskedni. Nem szabad, hogy fontosabbnak tartsuk a teendőink végrehajtását annál, hogy Istennek tetsző, Őt dicsőítő legyen az életünk.

Akár éppen az előttünk álló napot tervezzük meg, akár a teendőink listáját próbáljuk éppen leegyszerűsíteni, akár pedig a közbejövő, váratlan dolgokban próbáljuk meglátni a lehetőséget, mindenekelőtt álljunk készen arra, hogy Istentől függjünk.